Szétszórt vagy az imádságban?

Szent Bernát (12. század) egy alkalommal együtt utazott egy parasztemberrel, aki azzal dicsekedett, hogy sohasem szórakozik el imádság közben.

ima

Bernát hitetlenkedve felelte: „Tegyünk egy próbát: ha el tudja mondani a Miatyánkot anélkül, hogy egyszer is elterelődne a figyelme, magának adom ezt az öszvért, amin ülök. Ha viszont nem sikerül, maga velem jön, és szerzetes lesz.” A paraszt rábólintott, s máris hangosan imádkozni kezdett: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved…” – majd hirtelen Bernáthoz fordult: „Nyereggel és szerszámmal együtt?”

Assisi Szent Ferenc (13. sz.), valahányszor belépett a templomba, azt mondta: „Evilági és felszínes gondolatok, maradjatok itt a kapunál, míg vissza nem jövök!” Majd bement, és teljes áhítattal imádkozott.

A szétszórtság egyik oka lehet, ha nem teljes szívvel imádkozunk. Rimini Boldog Klára (13. sz.) gondtalan életet élt, amelyben a vallás nem játszott különösebben fontos szerepet. Harmincnégy éves korában, amikor egyszer bement a templomba, ezt hallotta: „Klára, próbálj meg csak egyetlen Miatyánkot és egyetlen Üdvözlégyet elmondani Isten dicsőségére anélkül, hogy más dolgokon járna az eszed!” Elszégyellte magát, és ettől kezdve komolyabban vette vallási kötelezettségeit.

„Ez a nép csak a szájával közeledik hozzám, és csak az ajkával dicsőít, a szíve azonban távol van tőlem” (Iz 29,13). A ferences Cori Szent Tamás (18. sz.) ezért ragaszkodott hozzá, hogy a zsolozsmát lassan és nagy tisztelettel mondják, mert mint mondta, „Ha a szív nem imádkozik, a nyelv hiába dolgozik.” Szászországi Boldog Jordán OP (13. sz.), amikor valaki megkérdezte, melyik az ima legjobb formája, azt felelte: „Az, amelyikben a legbuzgóbban tudsz imádkozni.” Szent Edmund (9. sz.) szerint pedig „jobb egyetlen Miatyánkot elimádkozni teljes odaadással és áhítattal, mint ezret áhítat nélkül, szórakozottan.”

Aquinói Szent Tamás (13. sz.) figyelmeztet: „Bűnös dolog szándékosan engedni, hogy imádság közben elkalandozzék a figyelmünk; akadályozzuk ezzel, hogy az ima gyümölcsöt teremjen.” Ha viszont minden erőnkkel igyekszünk összeszedettek maradni az imában, kedvében járunk Istennek, és komoly lelki előrehaladásra teszünk szert. Montforti Grignon Szent Lajos (18. sz.) szerint „aki figyelmének legapróbb elkalandozása ellen is hűen küzd akár legkisebb imája közben is, az a nagy dolgokban is hű lesz.”

Hogy eljussunk ide, először is fogadjuk meg Ávilai Szent Teréz (16. sz.) egyszerű tanácsát: „Sose szólj Istenhez, míg máshol járnak a gondolataid.” Isten méltán kívánja osztatlan figyelmünket. Nagyszerű, ha munka, vezetés vagy más tevékenység közben is tudunk imádkozni – feltéve, hogy Isten jelenléte áll figyelmünk középpontjában.

Olykor másvalaki vonja el a figyelmünket az imától. Lisieux-i Szent Teréz (19. sz.) ír le egy ilyen esetet önéletrajzában, az Egy lélek történetében: „Sokáig egy olyan nővér mellett kellett térdelnem az elmélkedés alatt, aki egyfolytában fészkelődött. Nem szóltam; sokszor verejtékben úsztam, s közben az imádságom nem volt több, mint a szenvedés imája! Végül próbáltam valahogy békével és örömmel elviselni, legalábbis a szívem mélyén.”

Máshol így ír: „Sokszor elkalandozom, de amint észreveszem, imádkozni szoktam azokért, akikre gondolva elterelődött a figyelmem. Így javukra szolgál a szétszórtságom.” Igen hasznos módja a szétszórtság elkerülésének, ha olyan nagy szeretettel és meghitt egyszerűséggel szólunk Istenhez, mintha egy szeretett, kedves barátunkkal beszélgetnénk.

További gondolatok

A Katolikus Egyház Katekizmusában olvassuk: „Imádságunk megszokott nehézsége a szórakozottság. …Üldözőbe venni az elme elszórakozásait egyértelmű a csapdájukba eséssel, ugyanis elegendő lenne visszatérnünk a szívünkbe: a lélek elszórakozása föltárja ugyanis, hogy mihez kötődünk, és ennek alázatos tudatosítása Isten színe előtt növelni tudja az Iránta való szeretetünket, teljesen fölajánlván neki a szívünket, hogy Ő tisztítsa meg. Itt harc folyik, az Úr választása, akinek szolgálnunk kell.” (2729)

„Valóban rendkívül fontos, hogy az ember felvegye a harcot a gondolataival, ha el akarja mozdítani a gondolataiból szőtt és elméjét beborító fátylakat, hogy tekintetét így nehézség nélkül Isten felé fordíthassa, ne pedig elkalandozó gondolatai akaratát kövesse.” (Remete Szent Ammonasz, 4. sz.)

„A sátán soha nem buzgólkodik annyira, hogy elterelje figyelmünket, mint amikor azt látja, hogy imádkozunk és Isten kegyelmét kérjük. Miért? Mert az ellenség látja, hogy soha máskor nem nyerünk annyi mennyei kincset, mint amikor imádkozunk.” (Ligouri Szent Alfonz, 18. sz.)

Érdemes megpróbálni

Ávilai Szent Teréz azt tanácsolja, hogy az imádságot kezdjük lehunyt szemmel, „hogy tágabbra nyíljon a lélek szeme”, s egyúttal kisebb legyen az elkalandozás esélye.

Keresztes Szent Pál  (18. sz.) jótanácsa szerint pedig „ha imádkozni szeretnél, nem baj, ha nem tudsz elmélkedni. Fejezd ki Isten iránti szeretetedet apró gesztusokkal, de gyengéden, nem erőltetve magadat.” Másutt így ír: „Ami a szent imádság közben előforduló elkalandozást és kísértéseket illeti, a legkevésbé se zavarjanak. Vonulj vissza teljesen lelked fölső részébe, hogy lélekben és igazságban érintkezz Istennel.”

Forrás: catholicexchange.com

párKatt.hu

Advertisements