Új evangelizáció eredményesen – de hogyan?

Naponta meg kell térnünk Krisztushoz, hogy elnyerjük a kegyelmet a világ megváltoztatásához, ami a hit örömétől indíttatva, általában személyenként, egyesével történik.

Az ősegyház az első háromszáz év keresztényüldözései közepette sok ezer keresztény család személyes tanúságtétele hatására terjedt. Nagy Konstantin edictuma után a megélt keresztény eszmények lassacskán átformálták a nyugati világot: megszületett a keresztény kultúra. Az utóbbi két évszázadban azonban különféle ideológiák és eretnekségek terjedtek el (darwinizmus, marxizmus, freudizmus stb.). Térhódításuk egyik oka a világi hívők lankadó apostoli buzgalma volt.

1. Új tavasz: apostoli lelkület 

II. János Pál pápának meggyőződése volt, hogy az ezredfordulóval átlépjük a „remény küszöbét”, és az Egyház „új tavasza” köszönt ránk. Hogy ez valóban bekövetkezzék, az hívő emberek és családok millióinak apostolkodásán fog múlni. Az egyéni tanúságtételre a II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint „minden rendű és rangú világi keresztény hivatott és kötelezve van” (Apostolicam actuositatem 16). „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot” (1Kor 9,6). De hogyan tudjuk az embereket Istenhez vezetni? Mi legyen az első lépés?

Embertársaink hitre vezetésében a legfontosabb tudnunk, hogy nem mi térítjük meg a másikat, hanem Isten. (Természetesen itt nem rossz értelemben vett térítésről beszélünk, amely kényszerít és nem tiszteli a másik ember szabadságát). A vágy, hogy Istenhez vezessünk másokat, az imaéletünkből fakad.

Hétköznapjainkban rengeteg emberrel találkozunk, családtagjainktól a bolti eladókig. A neves konvertita katolikus filozófus, Dietrich von Hildebrand szerint „minden emberre, akivel találkozunk, úgy kell tekintenünk, mint aki katolikus, vagy ténylegesen (in re) vagy remélhetőleg (in spe)”. Rájuk tekintve kérdezzük meg magunkban: vajon nyitott tudna lenni ez az ember a hitre? Ha igen a válasz, jöhet a következő lépés.

2. Merjünk kérdezni!

Azt mondják, úgy lehet legkönnyebben pénzhez jutni, ha kérünk. Ugyanez az apostolkodásra is igaz lehet. „Nem gondoltál arra, hogy megkeresztelkedj (visszatérj az Egyházba)?” – Ez a kérdés nemcsak megtérések, hanem érdekes beszélgetések, új barátságok kezdete is lehet. Ha megütköznek is rajta, meglepően jólesik az embereknek. Persze nem vadidegeneknek kell feltennünk. Ha nem igaz, tartós barátság szándékával közeledünk a másikhoz, kérdésünk hiteltelen, és joggal érzik tolakodónak és őszintétlennek.

Legtöbben azt fogják válaszolni: „Te vagy az első, aki ezt megkérdezi.” Néhányan azt is hozzáteszik majd: egész életükben arra vártak, hogy valaki feltegye ezt a kérdést. Lesznek, akik elutasítanak, de nem mindenkinek van „szeme a látásra és füle a hallásra”. „Lerázzuk a lábunkról a port”, és továbbmegyünk. Nem a sikerért tesszük, hanem Krisztus szeretetéért. Előfordulhat, hogy évek múltán tér vissza valaki a kérdéseivel, amiért valamikor mertük felajánlani neki a hitet.

3. Legyünk felkészültek!

Életük legnagyobb döntésére és ezzel együtt mély beszélgetésekre hívjuk az embereket. Miért vagyunk itt? Mi az igazság? Van Isten? Van jó és rossz? Van élet a halál után? Jézus Krisztus valóban Isten? Mi az Egyház? Fontos, hogy jól ismerjük beszélgetőpartnerünket és vallási hátterét. Jó, ha ismerjük más felekezetek, vallások hitrendszerét. Másrészt fontos, hogy jól felkészüljünk saját hitünk tanításával kapcsolatban. „Legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek!” (1Péter 3,15). A felkészülés egy életen át tart, sohasem teljes, de ez ne tartson vissza! Gondoljunk arra: akármilyen keveset tudunk, a barátunk valószínűleg még felkészületlenebb. Mi legalább tudjuk, hová forduljunk válaszért.

Alapvető természetesen az Újszövetség, a Katolikus Egyház Katekizmusa, a Katekizmus Kompendiuma vagy az ifjúsági YouCat. Érdemes megismernünk a hitbeli és erkölcsi kérdésekkel kapcsolatos legfrissebb pápai megnyilatkozásokat is. Ajánlhatjuk mai megtérések történeteit, lelki írók írásait, nagy katolikus írók műveit (pl. Henryk Sienkiewicz, François Mauriac).

Sokat jelent, ha barátunkat elkísérjük szentmisére vagy más ünnepi alkalomra, keresztelőre, esküvőre, húsvéti vigíliára, papszentelésre vagy rózsafüzér-zarándoklatra egy Szűzanya-kegyhelyre. A hit által ihletett zenei és képzőművészeti alkotások is közelebb hozhatják az Egyházhoz. Figyeljünk azonban az igényeire: lehet, hogy a könnyebben emészthető írások, dalok, filmek jobban szólnak hozzá, mint a veretes szövegek és a klasszikus zeneművek. Minden olvasmánynál hatékonyabban vezetheti vissza az Egyházhoz, ha együtt imádkozunk, vagy közösen látogatunk szegényeket vagy öregeket.

4. Csapatmunka és kitartás

Ne feledkezzünk meg a plébániáról és a papról, hiszen ha minden jól megy, barátunk a jövőben egy plébánia keretei közt fog élni. Keressünk egy imádságos, lelkes (a két jelző szinte ugyanazt jelenti) papot, akivel együttműködhetünk! Gondolatai, imái, áldozatai kiegészítik a mieinket, és lesznek témák, amelyekhez jobban hozzá tud szólni. Tanácsot tud adni, mikor, hogyan csatlakozhat barátunk az Egyházhoz. Ha nincs megkeresztelve, az Egyház katekumenátusba hívja, melynek végén általában a húsvéti vigílián kerül sor a keresztelőre. Megkereszteltek a szentgyónás elvégzése után egyszerre részesülhetnek az Eucharisztia és a bérmálás szentségében, szentmise keretében.

*

Mit tegyünk, ha igyekezetünk ellenére a barátunk hosszabb idő után sem tudja elfogadni Krisztust és az Egyházat, kétségei vannak, vagy a családja leküzdhetetlennek tűnő akadályokat gördít megtérése elé? A válasz: ima, kitartás, türelem. Imánk ereje végül le fogja győzni. (Ne feledjük, Ki intézi végső soron a dolgokat!). Kitartó barátságunk meggyőzi, mert látni fogja, hogy önzetlenül szeretjük. Türelmünk pedig azt tükrözi, hogy tudjuk: a megtérés Isten időzítése szerint történik, egy perccel sem előbb, sem később, talán csak a halál küszöbén.

S mit tegyünk akkor, ha elfogadja a hitet és csatlakozik az Egyházhoz? Apostoli igyekezetünk természetesen a következő ismerős felé fordulhat, esetleg már foglalkozunk is néhány érdeklődővel. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a frissen megtértről sem, aki most teszi első lépéseit a hit új útján, melynek megvannak a maga viharos és árnyékos szakaszai. Lesznek körülötte, akik rossz szemmel nézik megtérését. Szüksége van baráti biztatásunkra, segítségünkre, mégpedig nemcsak e kezdeti időszakban, hanem egész életében. Ha keresztszülőként, vezetőként mindvégig mellette állunk, örökre hálás lesz azért, amit általunk kapott.

Összefoglalónk Fr. C. John McCloskey egyháztörténész írása alapján készült. A szöveg Philip Lawler szeptemberben megjelenő, az új evangelizáció sikeres módszereit ismertető könyvének előszava.

Magyar Kurír (mk)

Advertisements