Brandmüller, Burke, Caffarra és Meisner bíborosok 2016 szeptemberében nyílt levélben kérték Ferenc pápát, hogy tisztázza a családról szóló tanításának bizonyos félreérthető pontjait. 2019 áprilisában világos válasz érkezett – Benedek emeritus pápától.
XVI. Benedek áprilisban közzétett írásában az egyházi szexuális visszaélésekkel kapcsolatos botrányokról értekezik (I. rész, II–III. rész). A szöveg azonban egyértelmű iránymutatást tartalmaz a Dubia felvetéseire is. Öt kérdés, öt válasz:
1. dubium: „Azt kérdezzük, hogy az Amoris Laetitia 300-305. pontja szerint immár lehetséges-e a kiengesztelődés szentségében feloldozást adni és a szentáldozáshoz engedni azt a személyt, aki érvényes házassági köteléke dacára házastárs módjára (more uxorio) együtt él egy másik személlyel anélkül, hogy teljesítené a Familiaris Consortio 84. pontjában meghatározott, majd a Reconciliatio et Paenitentia 34. pontjában és a Sacramentum Caritatis 29. pontjában megerősített feltételeket. Vajon az Amoris Laetitia kezdetű buzdítás 351. lábjegyzetében (305. pont) található „bizonyos esetekben” kifejezés azokra az elváltakra vonatkozik, akik új kapcsolatban élnek házastársak módjára (more uxorio)?”
XVI. Benedek válasza: Nem.
„…eljárásunk azzal a veszéllyel jár, hogy ily módon pontosan a hit urává emeljük magunkat, s nem fogadjuk el, hogy – éppen ellenkezőleg – a hitnek kell megújítania és uralnia minket. Vegyük csak szemügyre ezt a jelenséget egy rendkívül fontos tényező, a szent Eucharisztia ünneplése kapcsán. Aggodalomra ad okot, ahogyan az Eucharisztiához viszonyulunk. …nem a Krisztus halálának és feltámadásának jelenléte iránt táplált megújult tisztelet a mérvadó, hanem sokan úgy viszonyulnak a szentséghez, hogy azzal tönkreteszik nagyszerű és hatalmas titkát… Számos helyen egészen egyszerűen magától értetődő, hogy a jelenlévők a szentségben is részesülnek, s ez arról tanúskodik, hogy a szentáldozás már csak teljesítendő szertartásnak minősül. Ha tehát átgondoljuk, mi a teendőnk, belátjuk, hogy nem másféle Egyházra van szükségünk, nem olyanra, amelyet mi eszelünk ki saját magunknak. Mást kell tennünk: Jézus Krisztus valóságos szentségi jelenlétébe vetett hitünket kell megújítanunk.” (III/2.)
2. dubium: „Vajon az Amoris Laetitia kezdetű, szinódus utáni apostoli buzdítás (vö. 304. pont) megjelenése után többé nem tekinthetjük érvényesnek Szent II. János Pál tanítását, melyet a Szentírás és az Egyház hagyománya alapján a Veritatis Splendor kezdetű enciklikájának 79. pontjában fogalmaz meg, mikor olyan abszolút erkölcsi normák létezéséről beszél, amelyek tiltják azokat a cselekedeteket, amelyek bensőleg – vagyis lényegük, azaz tárgyuk szerint, függetlenül a cselekvő szándékától és körülményeitől mindig – rosszak?”
XVI. Benedek válasza: Igen.
„II. János Pál pápa, aki nagyon jól ismerte és figyelemmel kísérte az erkölcsteológia alakulását, megkezdte egy olyan enciklika munkálatait, amellyel rendet kívánt teremteni ezekben a kérdésekben. A dokumentum Veritatis splendor kezdettel 1993. augusztus 6-án jelent meg, … s valóban kifejezte azt a határozott nézetet, mely szerint vannak olyan cselekedetek, amelyek semmilyen körülmények között nem lehetnek jók. Nem engedhette, nem volt szabad megengednie, hogy kétség maradjon afelől, a cselekedetek értékének mérlegelése során az erkölcstannak tiszteletben kell tartania egy bizonyos végső határt.” (I/2.)
3. dubium: „Az Amoris Laetitia (301. pont) közzététele után továbbra is állíthatjuk-e, hogy az a személy, aki szokásszerűen az Isten törvényében kinyilatkoztatott parancsolatokkal – például a házasságtörést tiltó parancsolatával (vö. Mt 19,3-9) – ellentétesen él, a szokásszerű súlyos bűn objektív helyzetében találja magát (vö. a Törvényszövegek Pápai Tanácsának 2000. június 24-i nyilatkozata)?”
XVI. Benedek válasza: Igen.
„Ha a társadalomban nincs jelen Isten, ha a társadalom nem ismeri Istent, és úgy kezeli, mintha nem létezne, elveszíti a mértékeket. …eltűnik az irányadó mérték, amely révén meg tudjuk állapítani, mi jó és mi rossz. A nyugati társadalom keretei között Isten nincs jelen a nyilvános életben, és nincs már mondanivalója. Ezért ebben a társadalomban fokozódó mértékben elvész az emberi létezés mértéke. Ilyen körülmények között bizonyos területeken gyors ütemben egyenesen magától értetődőek lesznek olyan dolgok, amelyek rosszak és tönkreteszik az embert.” (III/1.)
4. dubium: „Az Amoris Laetitia 302. pontjában szereplő kijelentések után „az erkölcsi felelősséget csökkentő körülményekről” továbbra is érvényben van-e mindaz, amit Szent II. János Pál a Szentírás és az Egyház hagyománya alapján a Veritatis Splendor kezdetű enciklikájának 81. pontjában tanít, miszerint „a tárgya miatt bensőleg rossz cselekedetet a körülmények vagy a szándék soha nem tehet »szubjektíve« jó cselekedetté vagy védhető választássá”?”
XVI. Benedek válasza: Igen.
„Vannak olyan dolgok, amelyek értéke nem enged meg mérlegelést. Vannak értékek, amelyeket soha nem lehet feladni valamilyen még magasabb rendű érték kedvéért, és a fizikai élet megőrzésének értékét is felülmúlják. Létezik vértanúság. Isten több, még a fizikai élet megőrzésénél is több. Az az élet, amelynek Isten tagadása lenne az ára, az az élet, amely végső hazugságon alapul, nem lenne életnek nevezhető. A vértanúság alapvető kategóriája a keresztény életnek.” (I/2.)
5. dubium: „Vajon az Amoris Laetitia 303. pontja továbbra is érvényben hagyja-e mindazt, amit Szent II. János Pál a Szentírás és az Egyház hagyománya alapján a Veritatis Splendor kezdetű enciklika 56. pontjában tanít, mikor kizárja a lelkiismeret szerepének kreatív értelmezését, és hangsúlyozza, hogy a lelkiismeret soha nem adhat felmentést az abszolút erkölcsi normák alól, melyek a tárgyuk miatt önmagukban mindig rossznak minősülő cselekedeteket tiltják?”
XVI. Benedek válasza: Igen.
„…a katolikus erkölcsteológiában is összeomlás következett be… széles körben az a nézet jutott érvényre, mely szerint az erkölcstant kizárólag az emberi cselekvés céljainak horizontján kell kidolgoznunk. Azt a régi keletű tételt, miszerint „a cél szentesíti az eszközt”, ebben a nyers formájában ugyan nem fogadták el, de mégiscsak ez a szemléletmód vált meghatározóvá. Nem fogadták el, hogy vannak olyan dolgok, amelyek abszolút jók, és van olyanok, amelyek minden körülmények között rosszak; csakis relatív értékítéletet tudtak elképzelni. Nem létezett többé olyan, hogy „önmagában véve jó”, hanem már csak a viszonylagosan, az adott pillanatban és a körülményekhez képest „jobb” jöhetett számításba.
…Létezik azonban minimum morale, amely elválaszthatatlanul összekapcsolódik a hit körébe vágó alapdöntéssel és védelemre szorul, már amennyiben nem kívánjuk valamiféle elméletre korlátozni a hitet, hanem elismerjük, hogy hatóköre az egész konkrét életre kiterjed. Mindebből kitűnik, mennyire alapvető kérdés, hogy van-e tanítói tekintélye az Egyháznak erkölcsi kérdésekben. Aki tagadja, hogy ezen a téren tanítói kompetenciája van, pontosan ott kényszeríti hallgatásra, ahol az igazság és a hazugság közötti határ problémája vetődik fel. (I/2.)
Benedek emeritus pápa írása végén így fogalmaz: „Fontos, hogy a sátán hazugságaival és féligazságaival szembeszegezzük a teljes igazságot: igen, vannak bűnök és van rossz az Egyházban. De ma is létezik a szent Egyház, amely elpusztíthatatlan. Ma is sok alázatosan hívő, szenvedő és szerető ember van, akikben megmutatja magát a valóságos Isten, a szeretet Istene. Istennek ma is megvannak a tanúi (martyres) a világban. Csak éber figyelemre van szükségünk ahhoz, hogy meglássuk és meghalljuk őket.” (III/3)
A Dubia fordítása Sallai Gábor munkája; XVI. Benedek emeritus pápa írását Görföl Tibor fordította.
christianae.wordpress.com (Forrás)
Christianae 