Immaculée Ilibagiza fiatal lányként három hónapon át egy kis fürdőszobában rejtőzve élte túl az 1994-es ruandai népirtást, melynek során elveszítette szüleit, testvéreit. Így ír arról, hogy hogyan talált a rejtekben minden addiginál mélyebb kapcsolatot Istennel:
„Találtam egy helyet a fürdőszobában, amit sajátomnak nevezhettem: szívemnek egy kis zugát. Ide húzódtam vissza, amint felébredtem, és itt maradtam, amíg el nem aludtam. Szent kertem volt ez, ahol Istennel beszélgettem, elmélkedtem szavain, és tápláltam lelkemet.
Amikor elmélkedtem, hitem forrásával érintkeztem, és lelkem legbensejét erősítettem. A körülöttem örvénylő iszonyat közepette menedéket találtam egy olyan világban, amely minden látogatáskor egyre hívogatóbb és csodálatosabb lett. A testem összeaszott, a lelkemet azonban táplálta az Istennel való egyre mélyülő kapcsolatom.
Különleges rejtekembe az imádság által léptem be. Odabent azután folyamatosan imádkoztam; a rózsafüzérrel mintegy lehorgonyoztam Istennél, ráirányítottam gondolataimat és energiáimat. A rózsafüzérszemek segítettek az evangéliumokra összpontosítani és elmémben elevenen őrizni Isten szavait. Némán imádkoztam, de mindig ajakmozgással; így győztem meg magam, hogy csakugyan kimondom a szavakat – máskülönben bekúszott volna a kétely, és szólongatni kezdett volna a sötét erő.
Órákon át elmélkedtem egy-egy szó jelentésén, mint például megbocsátás, hit vagy remény. Napokat töltöttem azzal a szóval, hogy önátadás, s végül megértettem, mit jelent átadni magunkat egy felsőbb Hatalomnak. Teljesen átadtam magam Istennek. Amikor nem imádkoztam, úgy éreztem, nem is az Úr fényében élek, s a fürdőszoba világa elviselhetetlenül sivárnak tűnt.”
Immaculée Ilibagiza: Megmaradtam hírmondónak című világsikerű könyvéből
Christianae 