Mese a világ hamis ígéreteiről

p2Egyik legnagyobb illúziónk, hogy mindig a következő dolog megszerzésén múlik a boldogságunk.

„Ha több pénzem, jobb állásom, újabb okostelefonom lenne, ha X lenne a férjem/feleségem, ha jobb környéken laknék…, akkor végre boldog lennék.” Csakhogy ez a „végre” sohasem jön el, még ha egyik-másik kívánságunk teljesül is. „Aki szereti a pénzt, az soha sem kap elég pénzt, és aki szeret szerezni, annak sohasem elég a jövedelme.” (Préd 5,9)

Hiába tudjuk, hogy így van, ismételten bedőlünk a hitegetésnek, hogy már csak éppen ez vagy az hiányzik. Pénzt és időt szánunk rá, ám az öröm hamar elillan. A világ nem tud kielégíteni. Csak csábít újra meg újra – s közben a legfontosabbról megfeledkezünk.

Erről szól ez a kis mese:

Egy magányos ember elhatározta, hogy vesz egy állatkát, hátha az majd enyhíti magányát. Körülnézett az állatkereskedésben, és megtetszett neki egy papagáj. A kalitka fölött ez állt: „Beszélő papagáj – garantáltan megszólal!”
– Ez jó lesz! – gondolta magában. – Olyan állat, ami még beszél is.
– 250 dollár az ára – mondta a kereskedő.

Egy hét múlva a férfi visszament az üzletbe.
– Nem beszél a papagáj!
– Úgy érti, hogy nem megy fel a létrán és nem beszél? – kérdezte a kereskedő.
– Létrán? Nem mondta, hogy létra is kell!
– Ó, elnézést – felelte a kereskedő. – Az még tíz dollár.

Egy hét múlva a férfi ismét visszament.
– Még mindig nem beszél a papagáj!
– Úgy érti, hogy nem megy fel a létrán, nem néz a tükörbe, és nem beszél? – kérdezte a kereskedő.
– Tükörbe? Nem mondta, hogy tükör is kell!
– Ó, elnézést – felelte a kereskedő. – Az még tíz dollár.

Egy hét múlva ismét visszatért.
– Még mindig nem beszél a papagáj!
– Úgy érti, hogy nem megy fel a létrán, nem néz a tükörbe, nem koppint a csengettyűre, és nem beszél? – kérdezte a kereskedő.
– Csengettyűre? Nem mondta, hogy csengettyű is kell!
– Ó, elnézést – felelte a kereskedő. – Az még tíz dollár.

Egy hét múlva a férfi megint visszatért.
– Még mindig nem beszél a papagáj!
– Úgy érti, hogy nem megy fel a létrán, nem néz a tükörbe, nem koppint a csengettyűre, nem ugrik fel a hintára, és nem beszél? – kérdezte a kereskedő.
– Hintára? Nem mondta, hogy hinta is kell!
– Ó, elnézést – felelte a kereskedő. – Az még tíz dollár.

Egy hét múlva a férfi ismét visszament a boltba.
– Hogy van a papagáj? – kérdezte a kereskedő.
– Elpusztult – felelte az ember.
– Elpusztult? …és beszélt egyáltalán, mielőtt elpusztult?
– Igen, végül megszólalt.
– És mit mondott?
– Azt, hogy „madáreledelt nem árulnak abban a boltban?”

Két tanulság:

1. A világ és a világ fejedelme éppen így vezeti orránál fogva az embert. Boldogságot ígér, ha meglesz az új gép, az új ruha, az új barát, végzettség, állás, lakás, utazás… – ám maradandó boldogságot egyik sem ad. A világ dolgait nyilván használnunk kell, boldogságvágyunkat azonban az egész világ sem tudja kielégíteni.
Erről beszélt Jézus a (világot jelképező) kútból merítő asszonynak: „aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik” (Jn 4,13). El nem múló boldogságát az ember egyedül a végtelenül csodálatos, élő Isten örök szerelmében találja meg.

2. Miközben sikereink létráin kapaszkodunk, tükrökben nézegetjük saját magunkat, és követjük a világ ide-oda hívó csengettyűit, sokszor megfeledkezünk a legfontosabbról: lelkünk táplálásáról. A lélek tápláléka az élő Istennel való kapcsolat, az imádság, a szentírásolvasás, az egyesülés a kenyérben jelen lévő Krisztussal. Aki belőle táplálkozik, élni fog: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne” (Jn 6,56-57).
Emlékeztessen erre ez a kis mese.

(Charles Pope nyomán)

párKatt.hu

 

Advertisements