Elárulhat minket a pápa?

Úgy tűnik, mintha a családdal foglalkozó püspöki szinódus megrostálná a szíveket és a gondolatokat. Mintha az erkölcsi relativizmus szelébe szórva lassacskán szétválasztaná a búzát és a pelyvát.

És sokan attól félnek, hogy Ferenc pápa pelyva.

k73

Tény, hogy pápasága mindenkit felkavar. Egyesek az Egyház erkölcsi tanításának lazítására számítanak – a pápa azonban többet beszél a sátánról, mint a doktrínáról. Mások a kultúrharc új hősét várnák – ám a pápa azt mondja, ne az erkölcs, hanem Jézus megszállottjai legyenek. Elítéli az abortuszt és megmossa egy muzulmán nő lábát; barátian üdvözöl ateistákat és protestánsokat, miközben hithű bíborosokat látszólag eltaszít; beszédstílusa inkább egyszerű halászéhoz, mintsem regnáló teológuséhoz hasonlít.

Nem emlékeztet mindez arra, ahogyan Jézus cselekedett?

A fogadtatás éppoly megosztott. Számos egyházi személyről hallunk, aki Ferenc pápa példájára lemond kényelmi cikkekről, hogy hitelesebben kövesse Krisztus szegénységét. Egy pap eladta drága autóját, és az árát a szegényeknek adta. Egy másik elhatározta, hogy nem cseréli le a telefonját, amíg végképp tönkre nem megy. Egy püspök eladta a rezidenciáját, és lakásba költözött.

Ugyanakkor egyes katolikusok cikkekben, levelekben, YouTube videókon szidják Ferenc pápát, és terjesztik a figyelmeztetést, hogy ő lehet a Jelenések könyvében említett „hamis próféta”. Úgy hivatkoznak magánkinyilatkoztatásokra, mint a Szentírásra, a Szentírást pedig félreteszik, mintha a jelen helyzetre nem vonatkozna. Figyelmeztetnek, hogy ez a pápa szakadást fog okozni, s közben maguk okoznak szakadást.

Az Egyház vallja a pápa tévedhetetlenségét. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a pápa mindentudó, vagy hogy minden szava tévedésmentes volna. Hitünk szerint egyetlen esetben lehetünk biztosak abban, hogy a pápa tévedhetetlenül dönt: amikor az összes hívők legfőbb pásztoraként és tanítójaként egy hitbeli vagy erkölcsi tanítást véglegesen elfogadandónak jelent ki.

E különleges, ünnepélyes ex cathedra kijelentéseken kívül a pápák tévedhetnek és olykor tévednek is. Elsőként maga Péter apostol hozott téves döntést, amire Pál hívta fel a figyelmét: „Amikor tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek: Ha te zsidó létedre pogány módon, és nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokásokat kövessenek?” (Gal 2,14). Péter nem változtatott a tanításon, ám hibázott az evangélium pasztorális megvalósításában.

Az egyházi tisztségeket, egészen a legmagasabbakig, kétezer év óta bűnös emberek töltik be. A hit tartalmát, a dogmákat mégsem változtatta meg soha egyetlen pápa sem. Ez csodának is mondható, de valójában Isten teremtő szava valósul benne: „mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt; …amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra” (Mt 18,19; Jn 16,13)

Elárulhat-e hát minket a pápa?

Ha úgy értjük, hogy meg fogja-e változtatni a szenthagyomány örök érvényű tanításait, akkor nem. Nem teheti. Ám hogy hibázhat-e akár pasztorális kérdések megítélésében is? – II. János Pál élete vége felé elismerte, hogy követett el hibákat. Nagy elődje pedig így vallott: „Az én nyelvem sem tudja úgy hirdetni az igét, amint az méltó lenne, és az én életem sem követi nyelvemet, már amennyire az eleget tesz feladatának. Bűnösségemet nem tagadom, lanyhaságomat és hanyagságomat magam is látom. Bűnöm beismerése talán kiesdi majd az irgalmas Bírónál a bocsánatot.” (Nagy Szent Gergely homíliájából, Imaórák liturgiája IV. kötet, szept. 3.)

Vagyis a pápa – a tévedhetetlen, legfőbb tanítói kijelentéseken kívül – hibázhat és időnként hibázik is. Ettől azonban nem hamis próféta, csupán gyarló ember. Hogy elárulhat-e minket, az Antikrisztus karjaiba vezetve az Egyházat, arról szóljon a ma élő két pápa:

„A hit nem alku kérdése. Isten népe között mindig is jelen volt ez a kísértés: lejjebb adni a hitből, nem is ‘nagyon’ … Le kell hát győznünk a kísértést, hogy többé-kevésbé úgy éljünk, ‘mint mindenki más’, hogy ne legyünk túl szigorúak – ebből indul az út, amely a hit elhagyásához vezet… Ha elkezdjük megnyirbálni a hitet, ha megalkuszunk a hitben, és többé-kevésbé eladjuk annak, aki a legjobb ajánlatot teszi, akkor elindulunk azon az úton, amely a hit elhagyásához, az Úrhoz való hűség feladásához vezet.” (Ferenc pápa homíliája, 2013. április 6.)

Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pápa pedig: „Ugyanazzal a realizmussal, amellyel manapság kimondjuk a pápák bűneit és megbízatásuk nagyságához mért aránytalanságukat, azt is el kell ismernünk, hogy Péter újra meg újra kősziklaként állt ellen az ideológiáknak, annak, hogy az igét feloldják egy adott korszak uralkodó felfogásában, alávessék e világ erőinek. Amikor ezt látjuk a történelmi tényekben, nem embereket ünneplünk, hanem az Urat dicsőítjük, aki nem hagyja el az Egyházat, és aki Péter, a botlás kicsiny köve által kívánta kinyilvánítani, hogy ő a kőszikla… A péteri ígéret és annak történelmi, római megvalósulása a legmélyebb szinten mindig megújuló örömforrás: a pokol hatalmai nem vesznek erőt rajta.” (Called to Communion, Ignatius Press, p. 73-74)

Christianae (Mark Mallett írása alapján)

 

Advertisements