A II. Vatikáni Zsinat – tíz téves megközelítés

Egy jelentős eseményt sohasem könnyű teljesen átlátni és helyesen értelmezni. John W. O’Malley SJ a téves megközelítésekre világít rá, hogy a helyes megértést segítse.

A Georgetown Egyetem teológiaprofesszora az America Magazine-ban megjelent cikkében arra figyelmeztet, hogy tévesen értelmezzük a II. Vatikáni Zsinat tanításait,

1. Ha a II. Vatikáni Zsinatot tisztán pasztorális zsinatnak tekintjük.

E felfogás két vonatkozásban sem helytálló: egyrészt elfelejti, hogy a zsinatnak számos tanítása is van, pl. a püspöki kollegialitás korántsem mellékes tana. Doktrinális és pasztorális zsinatról van tehát szó, ha tanítási stílusa eltér is a korábbi zsinatokétól. Másrészt a pasztorális megjelölés ideiglenességet sugall – hiszen a lelkipásztorkodás módszerei a körülményektől függően változnak –, s ezzel másodlagos jelentőségűnek tünteti fel a zsinatot.

2. Ha nem eseménynek, csupán epizódnak véljük az Egyház életében.

A különbséget példával érzékeltethetjük. Ha egy tanár külföldön tölti a szabadságát, ahol tapasztalatokat szerez, ám visszatérve ugyanúgy folytatja a tanítást, mint azelőtt, akkor szabadsága csupán egy epizód volt. Ezzel szemben ha ugyanennek a tanárnak vezetői állást ajánlanak egy másik intézményben, s ő elfogadja, abbahagyja a tanítást, előrelép, új képességeket és tudást szerez, új embereket ismer meg, akkor igazi esemény, fordulat történt az életében.

3. Ha száműzzük a zsinat szelleme kifejezést.

A kifejezés csakugyan könnyen félremagyarázható, ám a keresztény hagyományban fontos a betű és a szellem közötti különbségtétel, nem lehet hát egyszerűen félredobni. Ha helyesen értelmezzük, a zsinat szelleme az egész tanácskozás jellegét meghatározó témákat és irányokat jelenti, melyek szinte minden dokumentumban megtalálhatóak. A szövegek „betűjében” gyökerezik, de valamennyit túlszárnyalja. Az esemény teljesebb üzenetét közvetíti, megmutatja, milyen – a korábbitól lényegesen eltérő – irányba fordította a zsinat az Egyházat.

4. Ha külön, a dokumentumok szerves egységéből kiszakítva tanulmányozzuk az egyes dokumentumokat.

A teljes korpusz megértéséhez meg kell értenünk alkotóelemeit, az egyes dokumentumokat. Sokszor azonban még a magyarázók is megrekednek ezen a ponton, és nem vizsgálják, mivel járult hozzá az adott szöveg az egész zsinat dinamikájához, szelleméhez. Nem nehéz, ugyanakkor sürgető, hogy felismerjük a tematikus és gondolkodásmódbeli összefüggést például a vallásszabadságról, illetve a modern világban élő Egyházról szóló dokumentumok között.

5. Ha a tizenhat dokumentumot hierarchikus sorrendben, nem pedig a zsinati jóváhagyás időrendjében tanulmányozzuk.

A dokumentumok súlya eltérő; a konstitúciók megelőzik a dekrétumokat, azok pedig a nyilatkozatokat. Ha azonban csak ezt vesszük figyelembe, elsikkad az, hogy a dokumentumok összefüggnek és időben egymásra épülnek. Például a püspökökről szóló dokumentum bevezetését meg kellett előznie az Egyházról szóló dogmatikus konstitúciónak. A dokumentumok a zsinat előrehaladtával egymásból táplálkozva álltak össze szerves egésszé. Nem különálló iratok gyűjteményéről van tehát szó; ha az egyikkel foglalkozunk, az összeset tanulmányoznunk kell.

6. Ha nem figyelünk fel a zsinati rendelkezések megfogalmazására.

A II. Vatikáni Zsinat ebben tér el legfeltűnőbben a korábbi zsinatoktól. Nem vállalta a hagyományos törvénykező, igazságszolgáltató szerepet, nem fektetett le viselkedési előírásokat, tilalmakat és engedetlenség esetére büntetéseket, mint a korábbi zsinatok. Nem hallgatott ki egyházi vádlottakat és nem adott ki megbélyegző vagy felmentő ítéleteket. Gyökeresen új szóhasználatát kollegialitás, kölcsönösség, tolerancia, barátság, a közös nevező keresése jellemzi. A zsinat megértéséhez nélkülözhetetlen a dokumentumok e jellegzetes kifejezésmódjának kifejtése és elemzése.

7. Ha a tizenhat kiadott dokumentum tanulmányozásakor nem vesszük figyelembe a történeti hátteret, a szövegek kialakulását és a zsinati vitákat.

A dokumentumok nem téren és időn kívül lebegő írások. A vallásszabadságról szóló dekrétum újdonságát és jelentőségét például csak akkor tudjuk felmérni, ha tisztában vagyunk azzal, mennyi vita övezte, egészen odáig, hogy esetleg jóvá sem hagyják. Továbbá a tizenhat kiadott dokumentumon kívül vannak olyan hivatalos iratok, amelyek kulcsfontosságúak a zsinat irányultságának megértéséhez – például XXIII. János pápa zsinatot megnyitó beszéde (Gaudet Mater Ecclesia, Örvend az Anyaszentegyház) és a Zsinat üzenete a világhoz. E két szöveg nyitotta meg a zsinat résztvevőit például arra, hogy megszülethessen Az Egyház a jelen világban (Gaudium et spes) pasztorális konstitúció.

8. Ha elvetünk minden „nemhivatalos” forrást, pl. a résztvevők naplóit, leveleit.

A zsinat értelmezésének elsődleges és legmérvadóbb forrása kétségkívül maga a közzétett szöveganyag és a Vatikán által kiadott többkötetes Acta Synodalia. Ugyanakkor a résztvevők naplói és levelei sok hiányzó részletet elárulnak és érthetőbbé teszik a zsinat olykor hirtelen fordulatait. Ilyen iratok figyelembevétele nem új módszer a tudományban: a trienti zsinat dokumentumainak 13 kötetes kiadása például tartalmazza a nélkülözhetetlennek bizonyult naplóbejegyzéseket és leveleket, amelyeket fel is használnak a kutatók.

9. Ha a dokumentumokat a katolikus hagyomány folytonosságának kifejezéseként értelmezzük.

Az alapállás helyes és ragaszkodni is kell hozzá; a probléma az, ha valaki úgy alkalmazza, hogy közben minden változást kizár. Képtelenség volna azt állítani, hogy semmi sem változott. 2005. december 22-én XVI. Benedek pápa a Curia előtt mondott beszédében rámutatott: a zsinatot reformként kell értelmezni, amiben egyszerre van jelen a folytonosság és a változás.

10. Ha a saját zsinatértékelésünket önbeteljesítő jóslattá tesszük.

Azaz ha a saját értékelésünk szerint akarjuk meghatározni, hogyan valósuljon meg és milyen fogadtatásban részesüljön napjainkban a zsinat. Ez a hozzáállás különösen azok esetében veszélyes, akiknek hatalmukban áll a véleményüket valóra váltani. E tekintetben igen találó a George Orwell 1984 című regényében szereplő pártszlogen: „Aki uralja a múltat, uralja a jövőt; aki uralja a jelent, uralja a múltat.”

Magyar Kurír

(mk)