Mi a teendőnk, ha csakugyan korszakváltás előtt áll a világ?

A hírek hallatán sokszor úgy tűnik, a jelen társadalmi-gazdasági tendenciák tarthatatlanok. Elkerülhetetlennek látszik egy átfogó, világméretű átrendeződés. Mit tegyen ebben a helyzetben a katolikus hívő?

m61

Az életvédők tevékenysége érzékenységeket sért; hatóságilag megengedett az emberi gének manipulálása; a házasságot egy férfi és egy nő közötti kapcsolatnak nevezni gyűlöletbeszéd és intolerancia. A világ abszurditásba zuhan. Elkerülhetetlennek tűnik egy átfogó, világméretű átrendeződés. Mit tegyen ebben a helyzetben a katolikus hívő? Vásároljon fegyvert, lőszert, konzervet?

Ó, nem.

Hanem:

1. Kössön házasságot!

Ne várjon Isten kézzel írt meghívójára, hiszen már meghívást kapott egy életre szóló szövetségre: vagy egy másik emberrel a házasságban, vagy az Egyházzal papként, vagy Vele magával, megszentelt életű személyként. A hívást a lelkébe rejtette – olvassa ki, és merjen lépni! Keressen kapcsolatot szemináriummal, szerzetesrendekkel, vagy ha úgy érzi, megszentelt életre hívja az Úr, beszéljen a lelkivezetőjével!

Ha a házasságra érez hivatást, gondolja át: tényleg várni kell, míg kész a karrier és beutazta a világot? Nem. Tényleg mindenben tökéletesen hozzá illő társat kell találnia? Nem. Olyan társat kell találni, akivel hasonlóan gondolkodik, akivel jó együtt lenni, akiben megbízik, akivel tud együtt sírni és nevetni – és családot alapítani. Lehet, hogy sokáig kell várni, mert kevés az igazán elkötelezett katolikus fiatal. Várakozzon tisztán! Maradjanak tiszták a kapcsolatai! Szolgálja Istent, hordozza mindennap a keresztjét! Használja a várakozás idejét arra, hogy azzá a férfivá vagy nővé váljon, akinek Isten megálmodta! Aztán ha megházasodott:

2. Szeresse a házastársát!

Az embereknek meg kell ismerniük az igazi szeretetet, mert a filmekben álomsztorikat, az életben pedig többnyire kudarcokat látnak. Mutassa meg nekik a harmóniát, a hűséget, az alázatot, a szelídséget, az áldozatvállalást! Azt, hogy minderre egy végtelenül gyarló ember is képes, ha mindennap legalább annyi energiát áldoz rá, mint egy sportteljesítményre.

S ha bántja a házastársa? Bocsásson meg neki! Ha elárulja? Maradjon hűséges! Ne várja, hogy tökéletesen boldoggá tegye – hacsak nem Jézust választotta Hitvesül. Aki embert választott társul, számítson rá, hogy a házasság megfeszíti, megpróbálja, s végül – a mindennapi meghalások által – megszenteli.

3. Vállaljon gyermekeket!

Sok gyermeket. Fiúkat és lányokat, egészségeseket és betegeket. Tervezett és meglepetésbabákat. Azzal mutassa meg a halál kultúrájának, mekkorát téved, hogy otthonában az élet kultúráját építi, ahol minden életet a szeretet és a remény megtestesüléseként, Isten ajándékaként és képmásaként fogadnak.

Szeresse a gyermekeket! Nevessen és játsszon velük! Tanítsa őket, imádkozzon velük, fegyelmezze őket! Éreztesse meg velük, milyen gyönyörűek, és mily végtelenül gyönyörűbb még náluk is az Isten! A hisztik, a piszkos pelenkák, az összetört tányérok, ajtócsapkodások és bömbölő zene közepette élje elébük Isten atyaságát és az Egyház anyaságát! S ha nem sikerül, kérjen bocsánatot – ebből is tanulni fognak.

4. Adakozzon nagylelkűen!

Fogja vissza a költekezést, és adjon többet a plébániának! Étkezzen egyszerűbben, és küldje el a megspórolt összeget egy segélyszervezetnek! Egy hétig ne egyen húst, hanem vegyen tápláló ételt munkanélkülivé vált barátjának! Szegénységi fogadalom és habitus nélkül is szinte bizosan talál valami „luxust”, amit mellőzhet, hogy az árát Isten szegényeinek adja.

Még többet is adhat: időt és szeretetet. Hallgassa meg a barátait! Látogassa meg a szüleit! Kapcsolja ki a telefont, amikor a gyerekeivel van, és beszélgessen velük! Vegye észre, ha valakinek egy mosolyra, pár jó szóra van szüksége. Adja meg nekik! Szeresse az embereket úgy, mint önmagát!

5. Imádkozzék!

A világért és saját magáért. Szükség van az Istennel töltött időre, a Szentírás bölcsességére, a kegyelemre, amelyet Isten a szentségekben vágyik megadni. Miért? Hogy egyre hasonlóbbá váljon Hozzá.

II. János Pál azt mondta, azzá kell válnunk, akik vagyunk, Krisztus tökéletesebb képmásaivá, hogy a világ tisztábban lássa őt. Ha a körülöttünk élők nem látják Krisztust – szeretetét, irgalmát, igazságát, tervét, örömét –, annak egyik oka, hogy bennünk nem látják mindezt. Nem elég radikális a szeretetünk. Nem elég bátor a tanúságtételünk.

1700 éve hétköznapi emberek, férfiak és nők egy birodalmat hódítottak meg, mégpedig nem szavakkal, hanem az életükkel. Olykor úgy, hogy az arénában véreztek el. Többnyire azonban úgy, hogy nem ölték meg újszülöttjeiket, segítették a szomszédaikat a halálos járvány idején, és úgy szerették a házastársukat, mint a saját testüket.

Ezt tették az első keresztények az akkori megbolondult világban; ez volt a régi evangelizáció módszere. És működött. Nem mentette meg az akkori civilizációt az összeomlástól, de hozzájárult, hogy valami szebb, kegyelemmel teljesebb szülessen a romokból.

Ma is működhet, ha készek vagyunk ugyanolyan odaadottsággal élni a keresztény életet. Erre hív az Egyház, ez maga az új evangelizáció. Nem program, hanem életforma: a radikális abszurditásra radikális szeretettel válaszolni. Nem kell sem fegyver, sem lőszer, sem konzerv.

Forrás: catholicvote.org

Advertisements