Mese a bambuszról

BKEPEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodaszép kert az ország nyugati részén, egy nagy királyság kellős közepén. A kert gazdája nyári hőség idején ott szokott sétálgatni. A kert minden fája, bokra és növénye között egy nemes bambusz volt számára a legszebb és a legkedvesebb. Évről évre nőtt ez a bambusz, és mind kedvesebb, mind bájosabb lett. Persze nagyon jól tudta, hogy Ura szereti és örömét találja benne.

Egy napon gondolatokba merülve közeledett a gazda kedves fájához, a bambusz pedig a nagy megtiszteltetés feletti örömében földig hajtotta a fejét. Az Úr megszólította:
– Kedves bambuszom, szükségem van rád.

Úgy tűnt, hogy eljött a legnagyobb nap, a napok napja, amit csak a bambusz megérhetett. Hiszen a gazda azt mondta neki: „Kedves bambuszom, szükségem van rád.” Halkan válaszolt:
– Uram, kész vagyok, rendelkezz velem, használj föl akaratod szerint.
– Bambuszom – az Úr hangja komoly volt –, hogy hasznodat vehessem, késsel beléd kell vágnom.
– Késsel belém vágnod?! Belém, akit kerted legszebb fájává neveltél? Ne, kérlek, ezt ne!
– Kedves, szeretett bambuszom – az Úr hangja még komolyabb lett –, ha nem vágok beléd késsel, nem tudlak használni.

A kertben teljes lett a csend. A szél is visszafogta lélegzetét. A bambusz lassan lehajtotta nemes fejét. Aztán azt susogta:
– Ha csak úgy tudsz használni, hogy belém vágsz késsel, akkor tégy velem, amit akarsz, vágj belém késsel!
– Kedves bambuszom, de le kell vágnom a leveleidet meg az ágaidat is.
– Ó, Uram, ettől őrizz meg! Tedd tönkre szépségemet, de hagyd meg a leveleimet meg az ágaimat!
– Ha nem vágom le őket, nem tudlak használni.

A nap eltakarta az arcát. Egy pillangó ijedten röppent tova. A bambusz pedig, reszketve attól, ami érni fogja, egészen halkan suttogta:
– Uram, vágd le.
– Bambuszom, még nagyobb dolgot kell veled tennem: derékon keresztbe kell hogy vágjalak, és ki kell vennem a szívedet. Ha nem teszem meg, nem tudom hasznodat venni.
Ekkor egészen földig hajolt a bambusz:
– Hasíts hát ketté, Uram.

Ekkor belevágott késsel a bambuszba a kert Gazdája, levágta ágait, kétfelé hasította és kivájta a szívét. Aztán odavitte, ahol egy forrásból friss, bugyborékoló víz fakadt, a szikkadt földek kellős közepén. Akkor a Gazda óvatosan lefektette kedves bambuszát a földre. A levágott törzs egyik végét összekötötte a forrással, a másikat pedig odavezette egy kis vizesérhez, amely a mezőre vitt. bkep3A forrás vidám Istenhozottat énekelt, a tiszta, csillámló víz örömittasan rohant végig a fa szétvágott testén, bele a csatornába, onnan pedig szétfolyt a földekre, amelyek már annyira vártak rá. Aztán elültették a gabonát. Múltak a napok, kibújt a vetés, nőtt-nőtt, s eljött az aratás.

(Ismeretlen szerző)