Hogyan engedheti meg Isten? – Joni Eareckson Tada a szenvedésről

A 17 évesen egy rosszul sikerült fejesugrás következtében megbénult Joni Eareckson Tada története néhány évtized alatt bejárta a világot. Az elmúlt tíz évben állandó fájdalmai voltak; most, hatvanévesen emlőrákkal küzd.

k55A „mai Jóbként” is emlegetett asszony a szenvedés titkáról vall a Christianity Today hasábjain.

Tada, aki több mint harminc könyv szerzője, elmondta: a szenvedésről vallott felfogása mit sem változott azóta, hogy 2010 júniusában emlőrákot állapítottak meg nála. Újraolvasta a Szentírás összes, gyógyulással kapcsolatos szakaszát, és – mint mondja – Isten szavai változatlanok. „Péter apostol szavaira szoktam gondolni: Krisztus értünk szenvedett, példát adva, hogy kövessétek nyomdokait’ (1Pét 2,21). Ez az út legtöbbször nem csodás isteni közbeavatkozáshoz vezet, hanem oda, hogy közvetlenül társai lehetünk a szenvedésben. Engem valamiképpen még az emlőrák is közelebb vitt a Megváltóhoz. Olyan vonásait ismertem meg, amelyekről hat-hét hónapja még nem tudtam.”

A kérdésre, hogy melyek ezek a felismerések, Tada így válaszol: „Rájöttem, hogy amikor Jézus azt mondja: ‘aki hisz bennem, …még nagyobb tetteket visz végbe’ (vö. Jn 14,12), ezt nem feltétlenül a csodákra érti, hanem az evangélium terjesztésére. Például amikor Péter apostol szavára ezrek tértek meg.  Ez az a ‘nagyobb tett’, amiről Jézus beszél! A röntgenesek, az ápolónők, az egész kórházi személyzet – mennyi emberrel találkozhattam, akik éhezik és szomjazzák Krisztust! Mióta kiderült, hogy rákos vagyok, lépten-nyomon megkérdezik: ‘Hogyan tudja ezt így fogadni, hogyan képes ennyire bízni Istenben, aki ezt megengedte?’ És válaszolhatok nekik!”

Hogyan engedheti meg Isten a szenvedést? Amikor ezt kérdezzük – folytatja Tada –, nem vesszük tudomásul, hogy bukott világban élünk, ahol az élet tele van szenvedésekkel. „A szenvedés a bűnnel függ össze. Ahhoz, hogy Isten véget vethessen a szenvedésnek, véget kellene vetnie a bűnnek is, vagyis el kellene tipornia a bűnösöket. Mivel irgalmas, ezt nem teszi meg: vár, nem vet véget a szenvedésnek, hogy még több embert vonhasson Krisztus közösségébe.”

De mi a helyzet az olyan szenvedéssel, amit nem mások okoztak: a természeti csapásokkal vagy akár a mellrákkal, amiről nem tehet? – „Már hogyne tehetnék? – feleli Tada. – El kellett volna mennem rákszűrésre, és sajnos nem tettem. De bármi okozza is a  bajt, saját hanyagságunk, tudatlanságunk, tévedésünk, mások gonoszsága vagy akár egy természeti csapás – mindez Isten mindenek felett átívelő rendelkezése szerint történik. Isten sok mindent nem tart jónak, például a gerincsérülésemet vagy ezt a daganatot, mégis megengedte. Meg is akadályozhatta volna, mint ahogy a gonosztevőket is megakadályozhatná tettük elkövetésében, mégsem tette, de ettől nem szeret kevésbé. Az örökkévalóságnak erről az oldaláról nézve kissé homályosabb az akarata, célja, érthetetlenebbek a rendelkezései.”

A kérdésre, hogy mit mondjunk a szenvedő embernek, Tada így válaszol: „Fontos, hogy fogadja meg Isten igéjét: forduljon az egyház elöljáróihoz, kenjék meg olajjal, imádkozzanak fölötte, és gyónja meg a bűneit. Velem is ez történt, amikor először beteg lettem: meggyóntam, és megkentek olajjal. Hiszen az élet megy tovább. Lehet imádkozni, gyógyulást keresni, de fontos, hogy a gyógyulásra várva el ne felejtsünk élni.”

„Ugyanakkor – teszi hozzá – mindennap készülnünk kellene a halálra. A halál nem egy csapásra jön el: mindennap ezerszer meghalunk. Valahányszor megtagadjuk önző kívánságainkat, a halál árnyékának völgyében járunk, és valahányszor igent mondunk Isten kegyelmére, meghalni tanulunk. Minden esti elalvásunk annak a napnak főpróbája, amikor utoljára fogjuk lehunyni a szemünket, és az örökkévalóság partján ébredünk.”
Végül arra a kérdésre, hogy Jézusnak mely tanítása segít leginkább a szenvedés megértésében, Tada ezt a jézusi felszólítást idézi: ‘Ha kezed vagy lábad bűnre visz, vágd le és dobd el! Ha a szemed bűnre visz, vájd ki és dobd el!’ (vö. Mt 18, 8-9). „Jézus fontosnak tartja a test épségét, hiszen örömmel gyógyítja a beteg kezeket, lábakat, szemeket, de ezzel azt fejezi ki, hogy a lélek egészsége még fontosabb. Ha valaki gyógyulásról beszél, én is inkább a lelkem gyógyulására szoktam gondolni. Imádkozom, hogy ne legyek lusta az imádságban, a szentírásolvasásban, hogy meg tudjak szabadulni a gőgtől, az önzéstől. Ezek a fontosabbak, hiszen Jézus is ezeket tartotta fontosabbnak.”

Magyar Kurír