Sikerrel evangelizál az interneten egy holland karmelita nővér

Szerzetesi hivatásokat is ébreszt Elvira Maria de Witt karmelita szerzetesnő ifjúsági missziója, aki az „új kontinensen”, az interneten evangelizál. A Rome Reports videója.

Látva, hogy egyre kevesebb fiatal jár templomba, a holland nővér elhatározta: cseteléssel próbálja visszavezetni a fiatalokat a hithez. „Ma senki nem csönget be egy rendházba azzal, hogy szeretne beszélni egy nővérrel. Mennyivel könnyebb a saját szobájában, a számítógépén csetelve feltennie a kérdéseit!”

Elvira Maria de Witt Rómában tartott szemináriumot különböző európai országokból érkező nővéreknek arról, hogyan tudnak az internet segítségével hatékonyabban dolgozni, segíteni az embereken, kapcsolatot teremteni olyan fiatalokkal, akiknek esetleg szerzetesi hivatásuk lehet.

„Tudják, hol lehet megtalálni őket? Az interneten. A mi közösségünk összes jelöltje az interneten keresztül jött. Óriási lehetőség! Szeretnék jelen lenni minden fiatal számára, aki közeledik, szeretnék segíteni, hogy megtalálják a helyüket. Talán köztünk, talán egy másik rendben vagy a házasságban.”

A nővér holland, ír, német és amerikai fiatalokkal tart kapcsolatot a világhálón; ilyen módon is hirdeti az evangéliumot. A lehetőségek korlátlanok – mondja –, s ezt egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. „Immár tíz éve foglalkozom ezzel, miközben még ma is vannak nővérek, akik sohasem használták az internetet, s ha van is e-mail címük, nem e-maileznek. Van, aki nem könnyen barátkozik a digitális kor újdonságaival, pedig a belőlük származó jó messze meghaladja a nehézségeket.”

A 2001-es lassú indulás óta – írja a CNA – Elvira Maria de Witt nővér hetente akár 300 e-mailt is kap, főleg fiataloktól. „Egyesek a hitről, az imádságról, a gyónásról érdeklődnek, mások a nehézségeikkel kapcsolatban tesznek fel kérdéseket. Írnak várandós lányok, akik nem tudnak kihez fordulni. Sok fiatal szeretne többet tudni a katolikus hitről, a szerzetesi életről – többségük nem is katolikus.”

„Hollandia jó példa arra, ahogyan nem volna szabad menniük a dolgoknak: a katolikus iskolákban – melyek csak névleg katolikusok – nincs hitoktatás” – mondja Elvira nővér. Ennek ellenére vannak szerzetesi hivatások, csak éppen nem a katolikus családokból. Közösségünkben a két legújabb érdeklődő meg sincs keresztelve – teszi hozzá. Következik tehát a katekézis, a keresztségi, bérmálási felkészülés; utána a nővérek kívánságára néhány évig az egyház tagjaiként kell élniük, mielőtt belépnének a rendbe.

Mindez nem idegen Elvira de Witt nővér számára, aki, mint mondja, 24 évesen kezdett igazán templomba járni. „Énekesnő voltam; Berlin és Amsterdam nagy koncerttermeiben énekeltem. Aztán jött Jézus, s én követtem.”

Kapcsolat: http://www.roepingen.nl/

A videó megtekinthető itt.

Magyar Kurír (mk)

Advertisements