Régi barátja beszélt II. János Pál pápáról Budapesten

2010. 05. 17.
Május 15-én és 16-án a budapesti Lengyel Plébánián előadást tartott a 91 esztendős Wanda Póltawska, a náci koncentrációs tábort megjárt pszichiáter professzor asszony, aki ötven évig volt II. János Pál pápa egyik legjobb barátja és munkatársa.

m99

Wanda Póltawska előadásában így emlékezett a nagy pápa tanítására: „II. János Pálnak meggyőződése volt, hogy minden ember szentségre hivatott, és szentté is lehet, mivel Isten minden embert saját képmására teremtett. Sokszor hangsúlyozta, hogy a világot két fő bűn veszélyezteti: az egyik, ha az ember önmagát teszi istenné, a másik, ha a többi embert nem személynek, hanem tárgynak tekinti. Rendkívül fontosnak tartotta a személy fogalmát, és nagyon fájt neki, hogy az emberek elfelejtik, hogy van lelkük. Azért avatott sokakat boldoggá és szentté, hogy példaképeket állítson az emberek elé, és megértesse velük, hogy van lelkük, és a lelkük képes fejlődni. Sokszor figyelmeztetett az emberi lelkekre vadászó Gonosz személyes jelenlétére is, és biztatta a szülőket, hogy óvják tőle a fiatalokat.”

„II. János Pál állandó imádságos kapcsolatban állt Istennel, és azt akarta megmutatni, hogy mi is ebben a kapcsolatban, Isten állandó jelenlétében élünk – folytatta Póltawska. – Bármikor lehetett vele Istenről beszélni. Ha hiába keresték a krakkói érseki palotában, tudtam, hogy a szomszédos nővérekhez, az állandó szentségimádásra kitett Oltáriszentség elé ment imádkozni. Akármilyen sok dolga volt, még pápaként sem hagyta el szerdánként a Szent József-litániát (aki egyik kedvenc szentje volt), a csütörtöki imaórát, amelyet a Getszemáni kertben alvó tanítványok ‘helyett’ ajánlott fel, és a pénteki keresztutat. Közismert Mária-tisztelete a Jézusra mutató Szűzanya iránti szeretetből fakadt. Nagyon szerette a rózsafüzért; néha éjjel a nyakába is tette.”

Az előadó elmondta, hogy II. János Pál  képes volt megosztani a figyelmét. „Sokszor előfordult, hogy olvasott egy könyvet, miközben én felolvastam neki egy másikat, és utóbb mindkettőre emlékezett.”

„Alapgondolata volt, hogy minden ember megkapta az értelem, a szabad akarat és a lelkiismeret ajándékát. A szabadságot nem függetlenségként értelmezte, hanem az elfogadott értékrendtől való függőségként, amelyben az értelem korlátozza a szabadságot az elfogadott értékrend – a tízparancsolat – alapján. Sokszor hangsúlyozta a tettek fontosságát is. Így fogalmazott: ‘A halál pillanatában a tetteitek fognak felettetek ítélkezni.'”

„Ötven évig voltunk jó barátságban, de soha egyetlen tanácsot sem adott. Mindig azon gondolkozott, mit gondol Isten az adott helyzetről. Erre kereste a választ a Szentírásban vagy az Egyház tanításában. És sohasem ítélkezett. Több száz órát beszélgettem vele, de soha senkiről nem mondott ítéletet. Minden embert Isten ajándékának tartott. Ez volt a titka: mindenkit szeretett.”

Magyar Kurír