Egy szemtanú beszámolója Pio atya utolsó óráiról

Paolo Covino atya visszamlékezése. A Gloria tv által korábban közzétett (jelenleg nem elérhető) angol-olasz nyelvű videó szövegének magyar fordítása. Rövidebb változata itt tekinthető meg.

m7

„Akkoriban a campobassói kolostorban éltem. Szentmise után odajött édesanyám, és azt mondta: „Fiam, most már boldogan halhatok meg.” – „Anyám, tényleg meg akarsz halni? Miért?” – „Gyerekkorodban Pio atya előre megmondott valamit, ami valóra vált.” – „Mit?” – kérdeztem. „Azt, hogy pap leszel.” – „Anyám, miért nem mondtad el ezt soha?” – „Szívembe zárva, titokként őriztem” – felelte. Meg voltam döbbenve. Nagynéném is nagyon örült. „Boldog vagyok, mert pap vagy, Isten szolgája” – mondta. Anyám és nagynéném is majdnem minden reggel eljött misére. Ma van a halála évfordulója, március 13-a.

Elmentem San Giovanni Rotondóba, hogy köszönetet mondjak Pio atyának. Kezet csókoltam neki, és megköszöntem imáit és irántam való szeretetét. „Boldog vagy?” – kérdezte. „Nagyon” – feleltem. Pio atya látta, ahogy felcseperedtem. Más kolostorokban voltam, húsz évig Foggiában éltem, de gyakran meglátogattam itt; sokszor hoztam másokat is.

Három hónappal a halála előtt kerültem ide. Az elöljáróm megkérdezte: „Közelednek a nyári hónapok, sokat kell majd gyóntatni San Giovanni Rotondóban. Volna kedved odamenni?” „Persze” – feleltem, de volt bennem egy kis bizonytalanság. „Elég, ha holnap reggel válaszolsz” – mondta. Június volt, nagy forróság; este kimentem levegőzni. Mintegy éber álomban Pio atyát láttam, éreztem az illatát, és úgy éreztem, szüksége van rám San Giovanni Rotondóban. Felhívtam az elöljárót, és megmondtam neki, hogy megyek. „Igen, de ha tartósan ott akarsz maradni, le kell mondanod az elöljáróságról.” Habozás nélkül feleltem: „Pio atyáért bármiről lemondok. Nem tartok, nem félek semmitől. Szeretnék egy ideig a közelében lenni.” Így kerültem ide.

Pio atya azzal fogadott: „Isten hozott. Nos, fogjunk munkához.” Kérdeztem, emlékszik-e rám. „Hát persze – felelte –, Francesco testvére vagy.”

Haláláig mellette voltam. Utolsó szentmiséjét szeptember 22-én mondta. A templomba több mint húszezer ember zsúfolódott be, rengeteg virággal. Pio atya elég rosszul érezte magát, mégis kiszolgáltatta az Oltáriszentséget két, Rómából érkezett elsőáldozónak, pedig nem jelentkeztek be. Nagynénjüknek álmában megjelent Pio atya, és azt mondta: „Siessetek, különben késő lesz.” Megvette a kislányoknak a ruhát, és bejelentkezés nélkül azonnal San Giovanni Rotondóba utaztak. Amikor az egyik testvér megkérdezte Pio atyát, lehetséges-e, hogy a két kislány elsőáldozáshoz járuljon, azt mondta: „Igen; készítsetek elő mindent.” Így utoljára ez a két kislány meg egy Bariból érkezett fiú lett Pio atyánál elsőáldozó.

A szentmise után összeesett. Giuseppe Pio atyával kerekesszékbe ültettük, és felvittük a szobájába. Azt mondogatta: „Fiaim, fiaim…” Tudta, hogy eljött az ideje. Egy idő óta már mondogatta, hogy közeleg az óra. Éjjel rosszabbodott az állapota. Az éjszakás nővér odahívta Maria atyát: „Ébredjen, Pio atya nagyon rosszul van!” Én is felébredtem, átmentem a szobájába. Ott volt dr. Sala – aki tavaly karácsonykor halt meg – és egy másik San Giovanni Rotondó-i orvos, néhány nővér és az elöljáró. Semmi kétség: Pio atya haldoklik. Kérdeztem, feladhatnánk-e neki a betegek szentségét, az utolsó kenetet. Mondták, hogy igen. Hoztam a szentelt olajat, és kérdeztem, ki szolgáltatná ki a szentséget.

Az elöljáró nagyon zaklatott volt, nem vállalta; azt mondta, még sohasem végzett ilyesmit. Egy másik, idősebb atya sem vállalta, így felajánlottam, hogy megteszem, hiszen Foggiában több százszor adtam fel a szent kenetet, tudtam, mi a teendő. Miközben az orvosok tették, amit tudtak, feladtam Pio atyának az utolsó kenetet. Óriási megtiszteltetés volt, életem legdrágább emléke. Táblára vésettem, amit, ha meghalok, a sírkövemre fognak helyezni: hihetetlenül büszke vagyok, hogy én részesíthettem a szent kenet szentségében egy ilyen szent embert, egy szentet. A pápától is kapott áldást és sub conditione feloldozást. Ekkor még mindig tudatánál volt.

Fél háromkor halt meg, nagyon békésen, nyugodtan. Én temethettem. Úgy fektettük, hogy feje észak, lába dél felől helyezkedett el. Ezzel dr. Sala is egyetértett, bár sokat vitatkoztunk a temetés módjáról. Márványlappal fedett szarkofágba helyeztük, amit mindenki láthat. Miután a munkások lepecsételték a síremléket, bezártuk a kriptaajtót és a rendházat, és elmentünk néhány órát pihenni a reggel fél hatkor kezdődő szentmiséig. Pio atya úgy ment el, mint egy gyermek: egyszerűen, békésen. Fél háromkor vett utoljára levegőt, karosszékében ülve.

Magyar Kurír

(mk)

Advertisements