Hogyan lettem katolikus? – egy egykori agnosztikus vall megtéréséről

Chad Torgerson

Chicagóban nőttem fel, evangélikus családban. Szüleim nem voltak igazán lelki beállítottságúak, de fontosnak tartották, hogy megismerjem a kereszténységet – hogy azután magam döntsek a hit kérdésében. Konfirmáltam, aztán nem mentem vissza többé.

Éveken át agnosztikus voltam. A vallásnak nem láttam értelmét. A tudományban hittem, és a tudomány látszólag homlokegyenest ellenkezett azzal, amit a hittanórán tanultam. Elemző gondolkodásom mind közelebb vitt a tudományhoz és mindjobban eltávolított a hittől. Hogy hinni tudjak Istenben, létének bizonyítékára lett volna szükségem. Mivel nem találtam, a középiskola végére az agnoszticizmustól a teljes cinizmusig jutottam.

Középiskola után az életem kicsúszott a kezemből. Sorozatos botlásaim, rossz döntéseim kétségbeesésbe kergettek. Depresszióval küszködtem, de konok maradtam, míg egy alkalommal fel nem adták nekem a leckét. Egy mélyen hívő szabadkeresztény lány, akivel jóban voltam – s akinek sokszor gúnyolódtam a hitén, kétségbe vonva annak tanítását -, megkérdezte: „Chad, olvastad te egyáltalán a Bibliát?” Persze, hogy nem; kinek van arra ideje? – Megmondtam neki, mire azt felelte: „Majd miután elolvastad, akkor vond kétségbe, amiben hiszek.”

Az a lány nem is tudja, hogyan változtatta meg az életemet ez a bölcs válasz. Önfejű huszonévesként elhatároztam: bebizonyítom, hogy nincs igaza. Feltettem magamban, hogy elolvasom a teljes Bibliát, hogy több érvem legyen ellene. Ellenérvek helyett azonban olyan igazságra leltem, mint soha azelőtt.

1997 őszén neveztem magam először kereszténynek. A következő tizenkét évben – részben a katonaság kötelékében – bejártam a világot. Minden költözéskor új egyházban – többnyire szabadkeresztény gyülekezetekben – próbáltam otthonra lelni, de mire sikerült volna, mennem kellett tovább. Végül hazakerültem a szülővárosomba. Jó volt újra otthon lenni, szeretteimmel. Egyházi közösséget azonban, ahol igazán otthon éreztem volna magam, továbbra sem találtam.

A Katolikus Egyházzal kapcsolatban mindig elég cinikus voltam. Katolikus ismerőseimmel a beszélgetések hamar hitvitává fajultak. Önfejűségemben igazán sohasem voltam nyitott arra, amit mondtak. Megvolt a magam felfogása, amin senki ne változtasson. Ez saját bibliaértelmezésemen alapult, amit egyik-másik mai prédikátor tanításával ötvöztem.

Ezekből a tanításokból azonban hiányzott a teológiai mélység. Valamiféle „jóléti” teológiát közvetítettek, a kemény igazságokról viszont hallgattak. Mélyebb hit után kutatva lassanként eltávolodtam a modern felekezetektől. Érlelődni kezdett bennem a gondolat, hogy talán ideje volna valami hagyományosabbat keresni; talán újra szemügyre vehetném a katolikus vallást.

Egy hétvégén focimeccsre mentem a sógorommal a Notre Dame katolikus egyetem campusára. Lenyűgöztek az épületek, a freskók, de még inkább a közösség. Rengetegen imádkoztak a campus lourdes-i barlagjánál; mindenfelől érkeztek katolikusok, akik tanúságot tettek a hitükről. A meccs előtt a játékosok is szentmisén vettek részt. Ez volna a hívő közösség, amelyet kerestem? Nem állítom, hogy azonnal döntöttem, de reálissá vált a lehetőség.

Megállapítottam, hogy a környezetemben sok hívő ember katolikus, és érdekelt, hogy miért ragaszkodnak erősebben a hitükhöz, mint a többi felekezet. Elszántam magam a katekumenátusra. Gondoltam, kipróbálom, ártani nem fog; ha nem tetszik, legfeljebb otthagyom.

Rengeteg kérdésem volt, de mindegyikre választ kaptam a papoktól, katolikus családtagjaimtól, barátaimtól. Sok mindennek utánanéztem az interneten, a Katekizmusban, a Bibliában. S mindig vártam a pillanatot, amikor rábukkanok arra a hiányosságra, amitől hiteltelenné válik a Katolikus Egyház. Ám ez a pillanat sohasem jött el.

Elvégeztem a katekumenátust. Maradtak kérdéseim, de sokra választ kaptam. Közeledett a húsvét, döntenem kellett. Sokan már az elején meghozzák a döntést, és csak formálisan járják végig a katekumenátust. Számomra a katekumenátus az értékelés időszaka. Ezért minden témában elmélyültem, és ami még fontosabb, sokat imádkoztam. Biztos akartam lenni benne, hogy jó döntést hozok. A végén nem villogott fényreklám, hogy Légy katolikus! – hanem valami halkan megszólalt a lelkemben. Az életben olykor egy-egy ilyen halk suttogás válik meghatározóvá. Nagypéntekig adtam időt magamnak, hogy a Szentlélek segítségével felismerjem, hol vagyok igazán otthon. Másnap, húsvét vigíliáján befogadott a Katolikus Egyház.

Azóta sokat gondolkodom, elemzem újonnan felfedezett katolikus hitemet. Hogy mit látok? Mélységes teológiát. S miközben egyre többet tanulok a katolikus hagyomány nagy szerzőitől és tanítóitól, egyre jobban rajongok ezért a hagyományért. Felismertem, hogy sokan keresik hozzám hasonlóan az igazságot, a közösséget, Istent. Ezért 2011 februárjában elindítottam a WakingUpCatholic.com weboldalt, hogy másokkal is megosszam mindazt, ami velem történt. Az írás engem is gyarapít; mindennap tanulok valamit a hitről. A katolikus hagyományt, az ünnepektől a búcsúkig, szépség és kegyelem hatja át. Tíz évvel azután, hogy keresztény lettem, Krisztussal való kapcsolatom erősebb, mint valaha, és ezt a katolikus hit szépségének, mélységének, gazdagságának köszönhetem.

Forrás: whyiamcatholic.com

Magyar Kurír (mk)

Advertisements