Fengsui – keresztény szemmel

Az utóbbi években divatba jött, hogy a lakások és a nyilvános helyiségek belső tereit a fengsui tanítása szerint alakítják ki.

k24

Az ezotéria térhódításával ez a gyakorlat is a Távol-Keletről került Európába, ahol erősen meggyökerezett. Mi a fengsui, milyen gondolkodás áll mögötte, és hogyan viszonyuljon hozzá a keresztény ember?

Mi a fengsui?

• A fengsui kínai kifejezés; jelentése: „víz, szél”.
• A fengsui gyakorlata Kínában az ősök kultuszára vezethető vissza. Az elhunyt hozzátartozók számára a legmegfelelőbb temetkezési helyet igyekeztek megtalálni, hogy szellemük jó levegőt (szelet) és jó vizet tudjon majd biztosítani.
• A taoizmus szemléletéhez kapcsolódóan a hangsúly eltolódott, és egyre inkább a kozmikus energia (csi, qi vagy ki) helyes áramlását kezdték keresni. A fengsui a csi létezésébe vetett hitben gyökerezik.
• A taoizmusban a csi a mindent fenntartó, egyetemes életerő, amelyből minden ered. Az energiának e fizikailag nem érzékelhető formáját „a sárkány leheleteként” határozzák meg. A taoizmus, amely nem ismeri a személyes teremtő Istent, ezt az erőt tekinti a világegyetem többé-kevésbé isteni elemi erejének.

A fengsui nyugati formái

• Az ezotéria térhódításával nyugaton is elterjedtek a távol-keleti világ- és emberszemlélet elemei. Ezért vált oly széles körben elfogadottá az a felfogás, hogy az egészség és a boldogság feltétele az isteni energia, a csi harmonikus áramlása. Mivel e keleti eszmék szerint az ember kizárólag az isteni energia kiáradásaként fogható fel, minden a helyes energiaáramláson múlik.
• A csi-mozgalom a gyakorlatban nagyrészt terápiás eljárásokkal kívánja megőrizni az ember helyes „energia-egyensúlyát” (csikung, taicsi, shiatsu stb.). A fengsui ugyanakkor az ember környezetére, a lakásra, a házra, a kertre összpontosít.
• A fengsui építészeti és lakberendezési tippeket ad, amelyek alapján biztosítható a csi-erő kiegyensúlyozott, helyes áramlása. E szabályok be nem tartása következtében ártalmas csi-erő keletkezhet, ami egészségi vagy emberi problémákhoz vezethet.
• Az építési és lakberendezési szabályok mellett bőséges a kínálat olyan tárgyakból, amelyek pozitívan befolyásolhatják a lakás energiaáramlását. A tükrök, csengettyűk, kristályok stb. a helyes csatornákban tartják és vezetik az energiát, és biztosítják harmonikus áramlását.

Hogyan alkalmazzák a fengsuit?

Egyesek könyvekből szerzett ismeretekkel, ötletekkel is beérik. De működnek speciálisan képzett fengsui-tanácsadók is, akik – jó pénzért – megállapítják (sokszor inga vagy varázsvessző segítségével), hogyan kell berendezni a belső teret. A különböző fengsui-iskolák különböző szempontokat tartanak fontosnak.

Kritika

A lakberendezési tippek önmagukban nem elvetendők. Sokszor természetes esztétikai elvek alapján születnek, amelyek kétségkívül helyesek (de amelyekre józan paraszti ésszel bárki rájöhet). A belső tér kialakítására vonatkozó javaslatokkal együtt azonban egy ideológiát is terjesztenek, ami már okozhat problémákat. Eszerint a hétköznapi élet valamennyi problémáját a negatív energiaáramlás okozza. Az egyetlen megoldás tehát az, ha átrendezik a bútorokat vagy energiavezető kristályokat, tükröket stb. függesztenek ki – ahelyett, hogy megkeresnék a bajok valódi okát, és azt próbálnák orvosolni.

Keresztény kritika

• A fengsui gyakorlata a taoista vallás és filozófia összefüggéséből kiragadott elemeket importál – álcázott formában – a nyugati kultúrába (pl. a taoista vallástól elválaszthatatlan csi-fogalmat). A kritikusok szerint Kínán kívül a fengsui nem más, mint „kínai babonaságból, európai vulgárokkultizmusból és kritikátlanul elfogadott, idejétmúlt ezoterikus eszmékből álló, sajátos potpourri”.
• A fengsui az ezoterikus gondolkodásra jellemző, redukcionista, leegyszerűsítő emberszemléleten alapszik. E felfogás minden bajt és nehézséget kizárólag a rossz energiaáramlásokra vezet vissza, sőt magát az embert is csupán egy „energiakvantumnak” tekinti.
• Szembetűnő, hogy sok fengsui-könyv negatív hatást tulajdonít a keresztény jelképeknek. E hozzáállás mögött könnyen felfedezhető a New Age ideológiája.
• A fengsui ugyanazt az alapvető világszemléletet erősíti, amely az egész ezoterikus világban elterjedt.
• A tudatos keresztény ezért más szempontok alapján rendezi be lakását és környezetét.

A cikksorozat forrása az osztrák Nazaret katolikus közösség honlapja.

További irodalom: a Katolikus Egyház New Age-ről vallott álláspontját ismerteti a Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanács által kiadott Jézus Krisztus az élő víz hordozója című dokumentum, illetve Danneels bíboros Krisztus vagy a Vízöntő című pásztorlevele.

A New Age jelenségeivel kapcsolatban részletesebb tájékozódásra nyújt lehetőséget Gál Péter: A New Age keresztény szemmel című (internetről letölthető) könyve, illetve Kovács Gábor: Mágia és hit című (internetről letölthető) könyve.

Magyar Kurír

Kapcsolódó bejegyzések